Szakáll.
A wikipédiás definíció szerint:
A szakáll a férfiak arcának alsó felén növő szőrzet. Az ajkak felett növő szőrzet a bajusz.
Bizonyos állatok alsó pofaszőrzetére is használják a szakáll elnevezést (például kecske, egyes kutyafajták stb.)
Különböző történetek, mesék és művészi ábrázolások alapján a szakállt általában a bölcsességhez, szexuális teljesítőképességhez vagy magas pozícióhoz kapcsolták.
23 éves vagyok.
És elhatároztam, hogy szakállat növesztek.
Akkor az én kurva anyámat, ugye?
Szőrzetellenes társadalomban élünk, az a nagy büdös helyzet. Azt hiszem, nem fogunk összeveszni azon a megállapításon, hogy teljesen belénk sulykolták: szőr = igénytelenség, ápolatlanság. Arcszőrzettel pedig csakis csövesek, és elvont kortárs költők képzelhetőek el.
Nem egyszerű egy olyan közegben szakállat növeszteni, ami belecsökevényesedett abba a tévképzetbe, hogy a férfiak arcának babaseggehusa simaságúnak kell lennie. Aki nem így véli, annak pedig kötelező jelleggel be kell szólogatni. Ennek ellenére úgy döntöttem, belevágok. Eljutottam abba a korba, amikor már képes vagyok csirkepihénél erősebb dolgot növeszteni az arcomra, miért alkalmazkodnék hát a többségi igényekhez? Növesszük, aztán hadd menjen!
No persze, ahogy azt Móricka elképzeli...
Magam is beleestem abba a hibába, hogy azt hittem; a szakállnövesztés annyiból áll, hogy egy nap letesszük a borotvát, és kész, onnantól mindenki bekaphatja.
Hát a nagy retkes lófaszt.
Ha így teszünk, előbb-utóbb jogosan érdemeljük ki környezetünk szúrós pillantásait, és az olyan kedves jelzőket, mint az 'ősember' meg a 'jeti'. A szakállnövesztés ugyanis egy olyan dolog, amit csakis ésszel lehet csinálni, nem ám úgy akárhogy.
Mondhatnám úgy is: Valóságos tudománya van.
Amikor erre rájöttem, elkezdtem utánaolvasni a témának... és szembesültem vele, hogy a szakállnövesztésnek a magyar internet világában gyakorlatilag nincs irodalma.
Semmi.
DE KURVÁRA SEMMI!
Néhány cikket találtam a szakállnövesztés -ápolás témakörében, de ezek nagy részét láthatólag női újságírók billentyűverők hányták monitorra, akik alig értenek a témához, a két hetes borostát már szakállnak titulálják. Vagy épp ellenkezőleg, ha szakállakról kell írni, előszedik illusztrációnak azokat az unatkozó marhákat, akiknek nincs jobb dolguk, mint faszságokat csinálni az arcszőrzetükkel. A cikkíró meg küldheti a gonoszkodó kis tudatalatti üzenetet: 'Tessék. Ez a szakállnövesztés.'
Szóval úgy általában szart sem érnek az ilyen írások.
Komolyabban csakis angol nyelven találtam szak(áll)irodalmat. Egész közösségek épültek a minőségi szakállnövesztés propagálására, és előszeretettel osztják meg egymással a felgyülemlett tudást például a következő témákban:
A növesztés fázisai.
Szakáll és genetika.
Szakálltípusok.
Szakáll formázása, arc- és nyakvonal meghatározása.
Pedrők és olajok alkalmazása.
Ilyesmi. Mindenféle, amiről magyarul egy kurva betűt nem találtam. A szerencsétlen férfiállat meg mit csinál ha nincs máshonnan ismerete a szakállnövesztés hogysmikéntjéről? Nekiesik, mint vak az anyjának, aztán lesz ami lesz. Van, akinek érzésre bejön, mit kell csinálni a szakállukkal, ők a szerencsések... aztán ott vannak a többiek, akik vezérfonál híján jól felnyírják pofáig a nyakvonalat, vagy épp ellenkezőleg, nyakszakállat növesztenek, all in all, szarul néznek ki, amit a környezetük sem rejt véka alá, aztán 3-4 hét után fel is adják a próbálkozást, ami a szakállnövesztési folyamatban lófing.
Na szóval így.
Mit szaporítsam? Arra jutottam, hogy ha nincs, majd lesz. Mert hogy én csinálok a szakállnak irodalmat a külföldi források alapján. Útmutatókkal, leírásokkal, tanácsokkal, tippekkel, trükkökkel, képekkel, színekkel, szagokkal, ízekkel. Mert okuljunk már basszameg.
Erről fog szólni ez a blog.
