Nem gyakran találkozom szakállas férfiakkal a környezetemben. Ha a városban jövök-megyek, gyöszmékelek fel-alá, időnként szembejön egy-egy jetikolléga a metróaluljáróban, és ilyenkor mindig megállapítom azt a szomorú tényt: szakállnövesztésbe fogó honfitársaink 95%-ának halvány büdös finom gőze sincs a határvonalakról.
Pedig a szakáll szempontjából élet-halál kérdése lehet a dolog, gyakorlatilag ezen (is) múlhat, hogy elbukik-e az illető néhány hét után, vagy beléphet a szakállasok klubjába.
Mer' pszichológiai nyomás, az lesz rendesen.