Nem gyakran találkozom szakállas férfiakkal a környezetemben. Ha a városban jövök-megyek, gyöszmékelek fel-alá, időnként szembejön egy-egy jetikolléga a metróaluljáróban, és ilyenkor mindig megállapítom azt a szomorú tényt: szakállnövesztésbe fogó honfitársaink 95%-ának halvány büdös finom gőze sincs a határvonalakról.
Pedig a szakáll szempontjából élet-halál kérdése lehet a dolog, gyakorlatilag ezen (is) múlhat, hogy elbukik-e az illető néhány hét után, vagy beléphet a szakállasok klubjába.
Mer' pszichológiai nyomás, az lesz rendesen.

A szakállnövesztési tanácsokat osztogató internetbugyrokban az első számú jótanács mindig az: Dobd el a borotvád, és 6-8 hétig hozzá se nyúlj, amíg nem ér el arcdíszed egy meglehetős hosszúságot.
Nos, ez szép. Csak arról feledkeznek meg a jóemberek, hogy nem remeterákok vagyunk, hanem beszélő majmok, és mint ilyen, társadalomban élünk. Igen kevesen engedhetjük meg magunknak, hogy két hónapra eltűnjünk a világ szeme elől, hacsak nem vagyunk kibé gazdagok, akik az év felét elnyaralják, vagy anyuka pincéjében vergődő trogloditák, akiket sose ér a napfény.
Legtöbbünknek napi rendszerességgel kell kivonszolnia hátsóját az utcára, el kell mennie munkába, iskolába, használnia kell a tömegközlekedést, és igen furán venné ki magát, ha zacskót húznánk a fejünkre.
Merthogy jelenleg az általánosan elfogadott norma a jólápoltság. Ebbe pedig beletartozik a rendezett frizura, az ápolt külső, és bizony a borotválkozás is.

A normától persze el lehet térni, nyilván senki nem fog érte főbe lőni. A szakállnövesztés első néhány hetében azonban, amikor már nem borosta, de még közelről sem szakáll, a mindenhová burjánzó szőr ápolatlan benyomást fog kelteni.
És akkor bizony be fognak szólni.
Ó, de mennyien be fognak szólni.
Szülők, barátok, szerelmek, osztálytársak, kollégák, random öregasszony a buszmegállóban... hirtelen mindenki azzal kezdi baszogatni az embert, hogy ménembortválkozolmeg, vagy Mi van, összevesztél a borotvával? esetleg megkérdezik tőle, hogy Ki a huszadik század legnagyobb hatású egzisztencialista írója, bölcsészkém?
Ilyenkor meg lehet sértődni, hogy ez a mocskos társadalom szakállgyűlölő, pedig egyszerűen az van, hogy aki kezeletlenül növeszti arcára a szőrt, az ápolatlanságot sugároz.

A folyamatos nyomást, a piszkálódást, (még ha alapvetően esetleg jóindulatú is) a beszólogatásokat, az apró-cseprőbb baszogatásokat nem lehet sokáig bírni. A külföldi fórumos beszámolók alapján sokan emiatt hagytak fel a projekttel három-négy hét után, ami ugye lókuki, de egy hónap bőven elég volt, hogy megunják a csesztetést.
Pedig erre van egy igen egyszerű ellenszer: Nem hagyni, hogy a szőr mindenhová szétcsússzon.
Például a nyakról igen célszerű leszedni, a fülnél és az arcnál is meg lehet formázni. Így ha rád néznek, és azt látják, hogy van valamiféle formája, akkor abból lejön, hogy tudatosan csinálod. A kérdés máris jó eséllyel nem az lesz, hogy "Mi van, depi vagy?" hanem esetleg: "Nahát, szakállat növesztesz?"

Minél tovább halogatjuk a formára igazítást, annál hosszabb lesz a szőr, a fejünk pedig annál jobban hasonlít majd egy tribblihez a Star Trekből.
Az meg azé' nem túl szerencsés, de az alábbi úriember sajnos nem fogta fel ennek jelentőségét, aki azzal a kérdéssel tette fel képeit a netre, hogy vajh' levágja-e nyakáról a szőrt, mert kábé szanaszétcsesztetik.

Erre a régi görög bölcs, Vatdafakizdisz azt mondaná:
"Az, ki így növeszt szakállat, ne csodálkozzék, ha látásán megsomolyogják."

A kezeletlen szakáll, ha felügyelet nélkül magára hagyják, lefelé az ádámcsutkán túl is elterjedhet. Felfelé egész fel az arccsontig, a szem alá, hátrafelé pedig bőven a fül mögé is érhet.
Ne hagyjuk.
Ha már eljutottunk odáig, hogy el tudjuk képzelni magunkat szakállasként, adjunk formát az elképzeléseinknek!

Hogy hogyan, pontosan milyen szabályok szerint érdemes belevágni ebbe, azt egy következő posztban fogom feldolgozni.
Addig is invesztáljatok egy minőségi elektromos szakállvágóba, lehetőleg olyanba, aminek van egy kicsapható formázófeje.
Mivel amerikával ellentétben nálunk nincs minden utcasarkon borbély, marad az otthoni formázgatás, így ez kábé elengedhetetlen.